Az idei szezonban szponzorom lesz a Mercedes-Benz Hovány

Hosszú tervezés előzte meg az idei szezont, hiszen a menedzsment igyekszik a lehető legjobb programot összeállítani Marcell számára. A tavalyi szezonban elértük a célunk, ami a szignifikáns fejlődés volt a versenyzés számos területén. Ebben nagy szerepe volt a csapatnak, így a 2025-ös szezonban a szakmai és technikai hátteret továbbra is a spanyol DPK Racing biztosítja.

Zsebő Marcell számára a 2025-ös szezon egyaránt tartogat komoly kihívásokat és lehetőségeket. Célja, hogy továbbra is kiemelkedő eredményeket érjen el és szakmailag a lehető legtöbb területen fejlődjön. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő szponzorok támogatása. Jelenleg azon dolgozunk, hogy egyre több és erősebb partnert vonzzunk közép- és hosszútávú céljainak eléréséhez, ezzel biztosítva a szükséges hátteret a versenyekhez és a további előrelépéshez.

Idén két alapvető célunk van: a kiváló versenyeredmények elérése mellett egy stabil partneri kapcsolatrendszer kialakítása. A Mercedes-Benz Hovány egy nagyon fontos szereplő a projektünkben és bízunk benne, hogy egyre több partner csatlakozik hozzánk az elkövetkező hónapokban.

A célunk az, hogy Marcell pályafutása egyre sikeresebb legyen, amihez elengedhetetlen a folyamatos szakmai és financiális támogatás. Bízunk benne, hogy a 2025-ös szezonban Marcell újabb kitűnő eredményekkel gazdagítja pályafutását, és egyben hálálja meg a partnerek által belé fektetett bizalmat.

No items found.

még több olvasnivaló

kövess a közösségi médiában

Ha szeretnél elsőként értesülni a versenyeim aktuális eredményeiről és a karrierem fontos eseményeiről, akkor gyere, csatlakozz!