Újabb dobogó Olaszországban

Küzdelmes hétvége után a dobogó második fokát csíptem el

Hétvégén Cremona-ban került megrendezésre a ROK CUP Italy 2. fordulója, ahova az első forduló után bajnoki éllovasként érkeztem. A pálya teljesen új volt számomra, így minden edzésen sokat tanultam. A szombati utolsó edzésig folyamatosan volt egy kis időbeli hátrányunk, amit az új pályának és a motornak tudtunk be, így biztosak voltunk benne, hogy nagyon nehéz lesz a vasárnap.


A hétvége döntő pillanataiban végül teljesen összeállt minden, így az időmérőn a csoportom 5. helyét szereztem meg. Ezzel az idővel egyébként a másik csoportot meg is nyertem volna, ami magabiztosságot adott. A két selejtezőn erőből, nagyszerű előzésekkel tudtam feljönni a 2. helyre mindkét alkalommal, így a selejtezők utáni pontállásban is a 2. helyen álltam csapattársam mögött. 


A főfutam nagyon szoros volt, amit jól mutat a befutó: 0.022 másodperc különbséggel lettem második. Ezúttal a dobogó második fokát tudtam megszerezni, de ezt nagyon jó eredménynek tartjuk annak tudatában, hogy ez volt a negyedik olasz versenyem és az első ezen a pályán, szemben az ellenfeleimmel, akiknek többsége már többször versenyzett itt. 


Köszönöm a csapatnak és Darvasi Marcell szerelőmnek a technikát, valamint a HUMDA Academy-nek a támogatást. A ROK CUP Italy bajnokságot két forduló után továbbra is vezetem, így nagyon várom a következő állomást. 

No items found.

még több olvasnivaló

kövess a közösségi médiában

Ha szeretnél elsőként értesülni a versenyeim aktuális eredményeiről és a karrierem fontos eseményeiről, akkor gyere, csatlakozz!